Köszöntő

Üdvözlünk a Halas Blogon, Kiskunhalas közéleti blog portálján!

A Halasi Demokraták Közössége fontosnak tartja világossá tenni, hogy ezt az oldalt egy kiskunhalasi egyesület üzemelteti. Tagjaink közt található aktív politikai szereplő, a közélet csendes megfigyelője, régi, hagyományos baloldali, esetleg új balközép párt tagja és nem párttag egyaránt. Egyesületünk tagjai sok mindenben különböznek, de ettől sokkal fontosabbak azok a tulajdonságok, amik összekötnek minket. Hiszünk a demokráciában, a szólásszabadságban, a gyűlöletkeltés helyett a párbeszédet támogatjuk, ezért is választottuk ezt az oldalt gondolataink megosztására.


„Új politikatudomány szükséges egy új világ számára.” Több mint száz éve írta ezt Tocqueville. Talán ma még aktuálisabb a nagy gondolkodó megállapítása. Megváltozott a világ. Helyesen: folyamatosan változik a világ. Éppen ezért szeretnénk egy közvetlen kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Célunk, hogy a változásoknak ne csak elszenvedői, lassú követői legyünk. Inkább, irányítói és nyertesei!

Hogyan irányíthatnánk a véget nem érő változást? Egyetlen út van, ha nyomon követjük, megismerjük és megvitatjuk a környezetünk eseményeit. Természetesen minél többen alkotunk véleményt, annál több különvélemény jelenhet meg. Ez így természetes. Kérdés, hogy tudjuk-e kezelni az eltérő nézőpontokat.

Tovább is van... Kattints és olvasd el!

Facebook közösség

Kövess bennünket a Facebook-on is, lájkold a Halas Blog portált, hogy mindig időben értesülhess a friss bejegyzésekről, írásainkról!

Kattints alább a Tetszik gombra, hogy hírt kapj hírfolyamodban a friss bejegyzésekről!
Impresszum

A Halas Blog oldalait a Halasi Demokraták Közössége Egyesület szerkeszti.

Szerkesztők: Jekő Attila, Váradi Krisztián, Vízkeleti Szabolcs, Kiss Barnabás, Rózsahegyi Róbert, Tallér László, Grizák Ákos.

Cikk ajánló

Fideszes végjátékok

Majdnem egy évet, de legalább egy kritikus félévet késtek a demokrácia hívei, hogy felismerjék: nagy a valószínűsége az előrehozott választásnak. Voltunk páran, akik erre már tavasszal felhívtuk a figyelmet, de az ellenzéki politikusok csak az utóbbi hetekben kezdik fontolgatni a lehetőségét, s talán még most sem mérik fel helyesen az esélyét és a jelentőségét. Ha felmérték volna, hogy talán már egy évük sincs a hatásos összefogásra a kampány-, választási és kormányalakítási stratégia kidolgozásához, talán nem lennének még mindig főleg magukkal elfoglalva.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: nepszava.hu/

Cikk ajánló

Drága volt a Balsai-jelentés összejogászkodása

Több mint 21 millió forint közpénzbe került az Orbán-kormány elszámoltatási harcának legfontosabb célpontja, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségének felvetése a 2006 őszi események miatt.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: nepszava.hu/

Cikk ajánló

Koki és saller: kíméletlenül megsorozták Orbánt

Le Monde: Magyarország autoriter állam

Egyetlen lapszámában három cikket szentelt a magyar politika bírálatának a Le Monde. A mértékadó liberális újság hétfői vezércikke „Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében" címmel a magyar kormány demokráciaszűkítő intézkedéseiről készít kevéssé hízelgő látleletet. A két további írás a közszolgálati médiában zajló elbocsátásokról, a nemrég elfogadott közmunkatörvényről, illetve az egyházak új szabályozásról ad képet.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: 168ora.hu/

Cikk ajánló

Debreczeni József: Az autokráciából a diktatúrába

A Gyurcsány Ferenc elleni büntetőeljárás olyan vízválasztó, ahol – túl a „sima" autokrácián – a diktatúra világa kezdődik. Ahol közvetlenül alkalmazzák az államhatalom erejét a politikai ellenfelekkel szemben.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: nol.hu/

Cikk ajánló

Miklósi Gábor: A Fidesz most teremti meg az új baloldalt

Az új politikai közösség a húsvéti alaptörvényt elutasítók tömegéből nő ki, mondja a pénteki civil tüntetés szónoka, Istvánffy András, a Negyedik Köztársaság (4K!) és az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport egyik szervezője. Istvánffy számára a patriotizmus azt jelenti, hogy az ember szabad lehet egy olyan helyen, ahonnan nem kell elmenni azért, hogy megéljen. A svéd típusú, zöld beütésű szociáldemokráciát tartja szimpatikusnak és olyan országot képzel el, amelyben a cigányság is a nemzet része.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: index.hu/

Cikk ajánló

Az Alkotmánybíróság teljes lenullázása?

Jó ideje tart a vita arról: legitim-e a ma hatályos alkotmány. A politikai paletta jobboldalán a kérdésre határozott nemmel válaszolnak. A másik oldalon inkább azt hangoztatják, hogy a preambuluma szerint is ideiglenesnek szánt alaptörvény esetében beszélhetünk ugyan némi legitimációs deficitről, alkotmányozási kényszer azonban nincs. Sólyom László volt államfő pedig – akit nehéz lenne baloldali elfogultsággal vádolni – egyenesen azt állítja, nem lehet a jelenleginél európaibb alkotmányt alkotni.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: nol.hu/

Cikk ajánló

Tamás Gáspár Miklós: Az új alkotmány történelmi jelentősége

Írásom címe nem ironikus. Magyarország alaptörvényének – és már nem a Magyar Köztársaság alkotmányának! – valóban hatalmas a jelentősége, és meggyőződésem, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megteremtői bevonulnak Kelet-Európa történelmébe.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: nol.hu/

Legutóbbi blogbejegyzésem, a „Félidő!” kettős visszhangra talált. A lájkban mért elismerés persze jól esett, de mégis volt néhány ember, aki nemtetszését fejezte ki, hogy a Magyar Köztársaság (csak azért is) sorsát elviccelve egy focimeccshez hasonlítom. A legkevésbé sem viccnek szántam pedig. Nekem a foci igenis komoly dolog! Két okból is.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Hölgyeim és Uraim! A nagy meccs lassan félidőhöz érkezik. Ideje áttekinteni a mérkőzés, néhány fontosabb pillanatát!

Két éve pályára léptek a csapatok, a terepet kicsit át kellet rendezni. A pálya több mint kétharmadát a Fidesz-KDNP csapata bitorolja. A maradékon az MSZP, az LMP, ja és persze a jobb szélen a Jobbik osztozik.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Thumbnail image

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

A „Fiatal Demokraták”-ból álló kormány elfelejtette, hogy milyen volt fiatalnak lenni húsz éve. Tandíj és röghöz kötés, államosítás és Diákhitel 2 teszi csúszómászóvá a jelen ifjúságát. Szórakozás nincs. Rendezvényekre, kulturális programokra nincs pénz, ha tanulni akarsz, kérj apád segélyéből, ha unatkozol, ülj a számítógép előtt. Alulfinanszírozunk mindent, menjetek a sunyiba. Nesze neked ITI-Művház.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Mint arról már korábban beszámoltunk Jekő Attila, Kiss Barnabás, Vízkeleti Szabolcs és Váradi Krisztián 2010. októberében feljelentést tett Paprika Tamással szemben, rágalmazás vétsége miatt. Az előzményekről itt lehet olvasni. Az ügy a napokban újabb fejleményeket hozott.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

A település érdeke vagy szimplán hatalmi harc a tompai oszlatás, bátor tett vagy megfutamodás?

Ne gondolja senki, hogy egy civakodó testület más, mint egy elrontott házasság. Mindennapos viták, veszekedések, repül a tányér, és a válogatott szidalmak. Persze a gyerekek látják kárát az egésznek, akik nem értik miért kiabál egymással anya és apa egész nap.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Kicsiny falum, messzeringó gyermekkorom világa! Igaz, elsodort az élet Kunfehértóról, mégis kedves számomra ez a falu. Egykor a világ közepe volt a naiv kisgyereknek, aki azóta felnőtt, de a kedves emlékek nem fakultak meg. De hogy is lehetne törölni annyi kedves emléket? Nem lehet, hiszen annyi jó embert ismertem meg, annyi kalandot éltem meg ebben az élhető és vendégszerető faluban. Ezért is érzem magaménak Fehértó bajait.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Egyesületünk fotópályázatot hirdet. Örökítsd meg digitális fényképeződdel azt a jelenetet, pillanatot, amely szerinted a demokráciáról, szabadságról szól.

Thumbnail image

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

A Halasi Demokraták Közössége a Halas Blog minden lájkolóját szeretettel várja egy jóízű baráti beszélgetésre április 14-én szombaton, a II. Sóstói Gulyásfesztiválon.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Olyan jól haladnak dolgaink! Büszke vagyok az elmúlt lassan két év kettősbeszédére, a mérhetetlen sikerekre! És a változások sora! Nincs már Köztársaság, se Alkotmány. Malév sincs, de az nem a Te hibád vezérem! Arról mások tehetnek, hisz ott van Némethné, ő mindent rendbe rak! Nincs már magánnyugdíj pénztáram sem, de ez legyen az én gondom! Ez a rengeteg változás olyan jó, legalábbis Neked.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

A képviselő-testület végre támogatta a városközpont felújítását, levegőhöz jutott a Halasmédia, megmenekült a sportpálya, azaz rendkívüli ülés szubjektív.

Ebben a hónapban már a harmadig testületi ülést tartottuk, nem mintha annyira jó szórakozás lenne, de számos olyan kérdést nem tudtunk lezárni, ami a város életét nagyban befolyásolja. Lesz-e TV, bezár-e a sportpálya, kell-e Zelei könyv a végzős diákoknak, vagy jut-e pénz az utak kátyúzására?

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Egy kisváros életében vannak ilyen napok, mint a mai. Nincs semmi előjele, a nap felkel, munkába indulunk, kezdődik a napi rutin. Aztán érkezik egy hívás, hogy hallottad-e a pletykát? Hitetlenkedve töprengsz, hogy ki tudná megcáfolni a hírt, és tárcsázol. Néhány pillanat múlva a pletyka már tény. Megmásíthatatlan, visszavonhatatlan, érthetetlen.

Thumbnail image

Bővebben...

 

„A demokrácia szó az ógörög δημοκρατία (demokratia) szóból származik, jelentése a nép uralma. A szó töve a δημος (démosz) nép szó, a κρατειν (kratein) jelentése uralkodni, a ία (ia) pedig egy képző. A demokrácia lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben."

(Forrás: Wikipédia)

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Egy VÁROS nem kátyús utaktól és omladozó városházától lesz VÁROS. Sőt, az igazat megvallva tükörsima utak és márványpalota sem elég egy igazi városhoz. Az emberek közössége, a programok sokasága, a mindennapok kiszínezése tölti meg az utcákat és varázsol VÁROST a házak tömegéből.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 

Jekő Attila a kiskunhalasi költségvetésről.

Kiskunhalas Város Képviselő-testülete, az MSZP-DK frakció ellenszavazatai ellenére, elfogadta a 2012-es évre vonatkozó költségvetést, amellyel végérvényesen ellenzéki pozícióba került frakciónk.

Tovább is van... Kattints, olvasd el és lájkold!

 
Keresés az oldalon
Google-ajánlat
Cikk ajánló

Lengyel László: Orbán beszorult a várba, élelem nélkül

Orbán rossz pillanatban próbálkozott a harcias fellépéssel, és kormánya akkor megbukott, amikor erre a konfrontatív útra lépett – állítja Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a Fidesz-kabinet első két évéről. Szerinte a magyar kormányfőt mindinkább úgy látják külföldön, mint aki a saját problémáját képtelen megoldani, és még az európai válságkezelés útjában is áll. Lengyel László interjúban von félidei mérleget.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: www.nol.hu/

Google-ajánlat
Cikk ajánló

Már a bukás utánra kell készülni

Szakértői kormány válthatja fel az Orbán-kabinetet, amely Árok Kornél szerint nem él, hanem visszaél a választóktól kapott felhatalmazásával. Már csak az a kérdés, ez mikor történik meg - teszi hozzá a Szolidaritás mozgalom társelnöke, aki úgy véli, arra kell készülni, mi lesz a Fidesz bukása után. Árok fontos szerepet jósol a körvonalazódó ellenzéki kerekasztalnak, és több ezer emberre számít ma az Operaház előtti tüntetésen.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: www.nepszava.hu/

Cikk ajánló

Emeléssel ámítják a nyugdíjasokat

Miközben hat százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésről beszél a kormány, a novemberi korrekciótól valójában csak 0,5 százalékkal emelkedik az alapellátás. Sőt, elképzelhető, hogy ezzel a pótlással idén találkoznak utoljára az idősek, hiszen jövőre új nyugdíjszámítást vezet be a kormány. Kizárólag az infláció mértékének megfelelően növeli az idősek pénzét, emellett figyelmen kívül hagyja az eddig alkalmazott nyugdíjas fogyasztói kosarat.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: www.nepszava.hu/

Cikk ajánló

Kőszeg Ferenc: A MÁSIK JÁRHATATLAN?

A kelet-európai értelmiségi két út között választhat. Az egyik az alkoholizmus. A másik járhatatlan.
(Pesti szellemesség az 1970-es évekből)

Tavasz óta megszaporodtak az írások arról, hogy mi lesz aztán. Aztán, tudniillik 2014 után, miután az Orbán-párt elveszítette a választásokat. Hogyan lehet alkotmányos úton megszabadulni azoktól a kőkoloncoktól, amelyekkel Orbán Győző idősebbik gyermeke, ifjabb Orbán Győző bátyja, Viktor, színleg alkotmányos módon, biztosíthatónak véli, hogy hatalma akkor is megmarad, ha a választásokat netán tényleg elveszti.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: es.hu/

Cikk ajánló

Vészjóslat: az orbáni hálózatot egyedül senki sem győzi le

A demokrácia létéről van szó

A Bokros Lajos által jegyzett Szabadság és Reform Intézet (SZR) nem pártcsíra. Ahogy a Demokratikus Charta is pártok feletti. A „sajtómentő civilek" sármja kimondottan az, hogy utálják a pártokat. Még a parlamenti LMP is csak fél szívvel párt, hajlama szerint „más" lenne. Normális-e ez? Kerék-Bárczy Szabolccsal, a volt MDF utolsó szóvivőjével, a Bokros-féle alapítvány igazgatójával BUJÁK ATTILA beszélgetett.

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: 168ora.hu/

Cikk ajánló

Kiskunhalason is aktuális lehet?!

Lázár János válasza az esztergomiaknak

Lázár János módosító indítványa alapján lehetségessé vált, hogy ha működésképtelenné válik egy önkormányzat, akkor a képviselő-testület helyett a megyei vagy fővárosi kormányhivatal hozzon döntéseket. 

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: hvg.hu/

Cikk ajánló

Nádori Péter: Magyarország, nulladik év?

Történelmi példák sora szól arról, hogy egy-egy új alkotmány elkészítését súlyos események előzik meg. Mik a veszélyei annak, hogy Magyarország annak ellenére készül teljesen új alaptörvény elfogadására, hogy ilyen megrázkódtatást élt volna át?

A teljes cikket elolvashatod ide kattintva.
/forrás: komment.hu/

Ajánló: cikkek véletlenszerűen
  • Végzetes demokrácia
    A demokráciában lehetőség van véleményt nyilvánítani. Azért akarták sorstársaink a rendszerváltozást, mert minden jobb lesz: szabadság, pénz, „távárisi konyec". Megkaptuk. Szabadság van, de ha nem figyelsz, ki van a hátad mögött, fejbe vághatnak. Megfontolt legyél!
  • Dróton Halason
    Alapvetően a kerékpározás iránti újabb fellángolást kislányomnak köszönhetem. Mit tud tenni egy majdnem 2 méteres apuka az 1-1,5 éves korban levő kislányával annak érdekében, hogy kimozduljon és azt ne autóval tegye? Hát nem gyalogol, mert a szint különbségtől megfájdul a dereka, nem babakocsizik, mert az a gyereknek nem érdekes, inkább kerékpározik. Ezért...
  • Vágó István Kiskunhalason